JU JITSU Filmvetítés Pizzával

2013.11.27 17:00

November utolsó szerdáján tartottuk az év végi vacsorázós DOJO összejövetelt, ahol JITSU-s vidókat is néztünk. Délután 5-kor volt a találkozó az egyetemi Dojo előtt, és az estét a Cédrusparki lakásban töltöttük. Persze az egyszerre érkezés nem jött össze, így szinte folyamatosan szólt a kapucsengő, mire végül aztán teljesen megtelt a kis másfél szobás lakás nappalija. A pizza tésztáját már délben megdagasztottam, ami délutánra szépen meg is kelt. A lányok segítettek az előkészületekben, a pizza feltétek felaprításában, a sajt reszelésben, aztán megkezdődött a sütés 5 tepsi felhasználásával. Amíg a 2 utolsó pizza sült közös filmnézésbe kezdtünk.

Elsőként egy igazán ritka felvételt néztünk meg 1991-ből. A felvétel Nagykanizsán készült az akkori kanizsai Dojo-ban az ottani első övvizsgán (akkor vizsgáztam én is 6 kyu-ra). 1991-ben indult Nagykanizsán a JU JITSU a Thury laktanyában (volt Dózsa laktanya) Mislai István vezetésével. Nyáron került sor az első övvizsgára, amiról az említett első felvétel készült. A vizsga előtt Soke Kelemen István a Magyar Ju Jitsu Szövetség alapítója és elnöke tartott egy előadást a JU JITSU-ról, amit úgy gondoltam hogy érdemes minden jelen lévőnek végighallgatnia szóról-szóra, mert mind a mai napig nagyon aktuális. Az előadás utáni részben technikai igazgatónk Shihan Kovács Attila 22 évvel ezelőtti mozdalati kápráztattak el minket, miközben a Soke kérésére mutatta be a technikákat. Már többször elhangzott, hogy a Kelemen Ryu egy nagy család. Mikor aztán elkezdtem részletezni a tanítványoknak a családi vonatkozást elég vidám hangulat támadt. A '91-es vizsga érdekessége, hogy velem együtt vizsgázott unokatestvérem Tálos Tamás. A vizsgán ukém Gáspár Szilárd volt, aki azóta Zsófi lányom keresztapja. A kanizsai Dojo vezető pedig unokatestvérem kereszapja volt. Belenéztünk még Horváth János Sensei vizsgájába is, aki szintén aznap vizsgázott 6 kyu-ra és 5 kyu-ra együtt.

Az első felvétel után aztán vadul estünk neki az elkészült Pizzáknak. Falatozás közben a magyar közmondás jutott eszembe: "Magyar ember evés közben nem beszél". A hosszú csöndet csak Dani megjegyzései törték meg időnként. :-)

A vacsora után még belenéztünk pár Jitsu-s felvételbe, főként övvizsgákba. Szerencsére birtokomban van Shihan Kovács Attila 3. danos vizsgája, amit büszkén mutattam a tanítványaimnak. A legendás baseball ütők törését sem hagytuk ki megnézni, merthogy a Shihan 2 db baseball ütőt tört el a vizsgája végén, egyet könyékkel, egy sípcsonttal. A felvételt Sensei Várkonyi Gábor mesteremtől kaptam barna öves koromban. (Ilyen felvételekhez kezdő fokozattal nem lehetett hozzájutni)

Annakidején még a tatamicentrum honlapjáról (www.tatamicentrum.hu) töltöttem le Sensei Füvesi Sándor 3. danos vizsgáját, amit volt szerencsém élőben is látni. Nagyméretű tégla törését és dupla hanbo katát azóta sem láttam élőben!

Végül még a saját 1 danos és 2 danos vizsgámból mutattam részleteket.

Aki volt már nálam valaha házibuliban az tudja, hogy előbb-utóbb az elektromos gitár is elő szokott kerülni. Most sem volt másképp. :-) Egy kicsit gitároztunk, aztán már csak beszélgettünk.

Az eseményre elvittem még magammal Kelemen István - JU JUTSU, a modern önvédelem útja könyvet, amibe lelkesen lapoztak bele a jitsukák.

Összefoglalásként elmondhatom, hogy a Pizza biztos jól sikerült, mert elfogyott. Úgy érzem, hogy sikerült egy olyan találkozót szerveznünk, ahol jó hangulatban tudtunk beszélgetni a szakmai dolgokról.

Hogy mennyire jól éreztük magunkat mi sem bizonyítja jobban, hogy egyetlen-egy fénykép sem készült. Még fotózni is elfelejtettünk. :-)

Sensei Tálos Lajos